Második forduló
Női vízilabda világliga - Háromgólos vereség a hollandoktól
A magyar válogatott három góllal kikapott a világbajnoki ezüstérmes holland csapattól a női vízilabda világliga európai selejtezőinek második fordulójában, kedden a Hajós Alfréd Sportuszodában.
2015.11.24 19:52MTI
MTI/Illyés Tibor
Bíró Attila szövetségi kapitány együttese első világliga-meccsén, október végén 13-13-as döntetlen után ötméteresekkel legyőzte Olaszországot, így két mérkőzést követően egy-egy győzelemmel és vereséggel áll.
MTI/Illyés Tibor
Eredmény:
Magyarország-Hollandia 7-10 (2-2, 2-1, 1-3, 2-4)
a magyar csapat gólszerzői:
Keszthelyi, Takács 2-2, Bujka, Kisteleki H., Antal 1-1
A találkozó eleje kiegyenlített játékot hozott, a magyar válogatott - amelyből Somhegyi Noémi és Czigány Dóra betegség, Kisteleki Dóra pedig magánéleti, családi okok miatt maradt ki - Keszthelyi Rita és Bujka Barbara találataival kétszer is vezetéshez jutott, ám a vendégek mindkétszer egyenlítettek (2-2).
A második játékrészben a magyar együttes kiválóan védekezett, és támadásban is eredményesebbnek bizonyult a holland válogatottnál. Kisteleki Hanna és Antal Dóra révén két találattal is vezetett, a nagyszünetre pedig egygólos magyar előnnyel mehettek a csapatok (4-3).
A folytatásban a hollandok fordítottak. Takács Orsolya találatával ugyan egyenlített a magyar együttes, ám egy szerencsés góllal ismét a vendégeknél volt az előny a negyed végén (5-6).
MTI/Illyés Tibor
A záró negyed elején gyorsan négy gólra növelte előnyét a vb-ezüstérmes holland csapat. Keszthelyi és Takács találataival felzárkózott a magyar együttes, ám a hollandok szerezték a mérkőzés utolsó gólját, így 10-7-re diadalmaskodtak.
"Köszönöm a szurkolóknak a biztatást, sajnálom, hogy nem tudtuk meghálálni" - értékelt Bíró Attila a találkozó után az M4 Sporton. "Ajándékoztunk könnyű gólokat az ellenfélnek, amit ilyen szinten nem szabadna. A játékosaink kreatívak és ügyesek, de azt szeretem, amikor olyat csinálunk, amit edzésen gyakoroltunk."
Hozzátette, a magyar csapat nem tudta kiszűrni az összes olyan játékost a hollandoktól, akikre jobban kellett volna figyelni.
A magyar válogatott november 30-án kínai edzőtáborba utazik, következő világliga-mérkőzését december 8-án játssza Franciaországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


