Férfi vízilabda világliga
A románok ellen is fiatal csapatot küld vízbe Benedek Tibor
Akárcsak a grúzok ellen október 20-án, a románokkal november 17-én vívandó világliga-selejtezős mérkőzésen is fiatal csapattal száll medencébe Kecskeméten a szövetségi kapitány.
2015.11.09 20:18MTIA szakvezető - derült ki a sportági szövetség honlapjának hétfő esti közléséből - a jövő keddi meccsen sem szerepeltet egyetlen olimpiai bajnokot sem, a világbajnoki aranyérmesek közül is csupán néhányan jutnak szóhoz, de Benedek az ifjabb korátlagú együttestől is győzelmet vár el a vl-sorozat második találkozóján.
Az A betűjelű selejtezőcsoport negyedik tagja a világbajnoki bronzérmes görög válogatott, amellyel december 1-jén idegenben játszik először a magyar csapat.
A jövő heti meccsre készülő gárda programjáról ezt nyilatkozta a kapitány: "szombat délelőtt találkozunk Szolnokon, aznap két edzésünk lesz a szolnokiakkal, vasárnap pedig egy, este már Kecskeméten edzünk a mérkőzés helyszínén".
Hozzátette, hogy az előző kerethez képest egy változás van, Nagy Ádám helyett Kovács Gábor került be. "Ő is azon tizenhárom játékos közé tartozik, akik Szolnokon játszanak majd. Ami biztos, hogy Kecskeméten, a románok ellen Hárai Balázs helyett Mezei Tamás szerepel majd. Bekerülhet a meccsre Vámos Márton, Nagy Viktor és Jansik Dávid, de hogy kiknek a helyére, az még kérdés" - mondta a szövetségi kapitány.
A kecskeméti mérkőzés november 17-én 20.15-kor kezdődik.
A magyar válogatott kerete: Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd OSC Újbuda) - kapusok, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Salamon Ferenc, Bátori Bence, Kovács Gábor (A-Híd OSC Újbuda), Bedő Krisztián, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs (ZF-Eger), Tóth Márton (Ferencváros-PQS Waterpolo), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo), Mezei Tamás (Szolnoki Dózsa-Közgép) - mezőnyjátékosok, és szerepet kaphat még Vámos Márton, Jansik Dávid, továbbá a kapus Nagy Viktor (mindhárom Szolnoki Dózsa-Közgép).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06