Vízilabda Eb
Januárig vl-selejtezők és felkészülési tornák várnak a Benedek-csapatra
A januári belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott a kontinensviadal előtt még két világligameccset játszik, s két nemzetközi tornán is részt vesz.
2015.11.05 18:15MTIA magyar szövetség honlapjának híre szerint a Benedek Tibor irányította nemzeti együttes az Eb előtt előbb még november 17-én, Kecskeméten vl-találkozón csap össze Románia legjobbjaival, hogy aztán a nemzetközi sorozat idei utolsó állomásaként december 1-jén Görögországban szálljon vízbe a vb-bronzérmes hazaiak válogatottja ellen. A mérkőzés azért is érdekes, mert magyar-görög csatával indul majd a csoportkör január 11-én a szerbiai Európa-bajnokságon.
A decemberi világliga-selejtezőt követően a magyar gárda két felkészülési tornán is szerepel, először Kassán, majd a győri Volvo Kupán. A karácsony előtti - december 18-20-án sorra kerülő - szlovákiai eseményen a házigazdák mellett a francia és a román válogatott indul, a hagyományos Volvo Kupán pedig - amely ezúttal január 3-án kezdődik és 5-én ér véget - már igen erős riválisokkal szemben is le lehet mérni, hol tart a Benedek-legénység a felkészülésben. Győrben tudniillik a szlovákokon kívül Olaszország és Spanyolország válogatottja lesz az ellenfél.
A hazai torna azért is fokmérő, egyben fontos próba, mert a magyar válogatotthoz hasonlóan az olasz és a spanyol csapatnak sincs még meg a riói olimpiai részvételi kvóta, amelynek megszerzésére 2016-ban először a januári Eb kínál lehetőséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06