Fogadás
Három évre tiltották el a saját meccseire fogadó magyar vízilabdabírót
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) fegyelmi bizottsága három évre eltiltotta a szakmai tevékenységtől Horváth Csaba játékvezetőt, aki több alkalommal is az általa vezetett meccsekre fogadott az előző idényben.
2015.11.12 16:15MTIA bizottságnak mint elsőfokú hatóságnak a döntését, amely ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, a sportági szövetség a honlapján hozta nyilvánosságra csütörtökön. A Szerencsejáték Zrt. júliusban jelezte az MVLSZ-nek, hogy az egyik élvonalbeli játékvezető a saját maga által vezetett mérkőzésekre kötött internetes fogadásokat. A később megnevezett Horváth Csaba ellen fegyelmi eljárás indult, amelynek során - amint azt Deák Péter, a bizottság elnöke a honlapnak elmondta - a játékvezető elismerte korábbi cselekedetét, együttműködő volt.
További adatgyűjtést követően a fegyelmi testület lezárta az eljárást. A szerdai tárgyalás során - áll a közleményben - "Horváth Csaba ismételten és változatlan tartalommal elismerte azt a tényt, hogy cselekedetével fegyelmi etikai vétséget követett el". A játékvezető ugyanakkor hozzátette, hogy csekély pénzösszegekben történt a fogadás. Kiemelte, hogy magyarázatot nem tud adni cselekedetére, amely szerinte nem befolyásolta az aktuális mérkőzéseket.
A fegyelmi bizottság álláspontja szerint lényegtelen az összegszerűség, lényeges viszont, hogy a játékvezető olyan cselekménysorozatot valósított meg - általa is elismerten -, amely csorbította a vízilabda sportág hírnevét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


