Megversenyeztetnék Balzsayt?
Pályázat az ökölvívók szövetségi kapitányi posztjára, Balzsay nem pályázik?
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg automatikusan Balzsay Károly szövetségi kapitány december 31-én lejáró szerződését, hanem pályázatot ír ki a posztra. A jelenlegi kapitány azonban lehet, hogy nem pályázik.
2008.10.08 09:20MTI"Egy új, hosszú távú szakmai programot szeretnénk megalkotni, ennek egyik eleme a pályáztatás. Ez nálunk eddig nem volt, de több más szövetségnél jól bevált - mondta Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.
" A pályázat kiírását és a beérkező anyagok értékelését egy külön bizottság végzi majd."
A sportvezető jelezte, hogy természetesen Balzsay Károly is pályázhat, s véleménye szerint valószínűleg pályázni is fog a kapitányságért.
"A pályáztatással semmi gond sincs, egyetértek vele. Mégis most úgy gondolom, hogy nem nyújtok be anyagot a poszt elnyeréséért. Olyan támadások értek, amiket nem érzek jogosnak, ilyen hangulatban pedig nem látom értelmét a munkának" - nyilatkozott Balzsay.
A szakvezető az ülésen előterjesztette a novemberi liverpooli Európa-bajnokságra utazó versenyzők névsorát, amit elfogadott az elnökség.
Kiderült, az olimpia után profinak álló Bedák Pál annak ellenére sem vesz részt a kontinensviadalon, hogy pályafutása új szakaszának első mérkőzésére csak decemberben kerül sor.
Korábban úgy volt, hogy a 2005-ös világbajnoki ezüstérmes bokszolhat az Eb-n, de nem tudja hozni a 48 kg-os súlyt, ezért lemondta a szereplést.
A testület szintén határozott arról, hogy a MÖSZ Kovács István, olimpiai, illetve amatőr és profi világbajnokot jelölteti majd a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


