Challenge Day
Kihívás Napja: meghosszabbították a nevezési határidőt
A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) meghosszabbította a nevezési határidőt az idei Kihívás Napjára.
2015.05.05 15:33MTIAz MSZSZ keddi közleménye szerint azok, akik még nem regisztráltak, de szeretnének részt venni Magyarország legnagyobb sportos megmozdulásán, május 12-ig adhatják le a nevezéseket a www.kihivasnapja.hu oldalon. Az eredeti határidő április 30. volt, a módosításra "a települések és az érdeklődők kéréseit figyelembe véve" került sor.
Idén május 20-án rendezik a Kihívás Napját, amelynek célja, hogy minél többen végezzenek legalább napi negyedórányi aktív testmozgást. Az esemény keretében 0 és 21 óra között sportolhatnak majd a résztvevők.
Közben zajlik már a cégek és az újságírók kihívása. Április 22-én kezdődött és május 20-ig tart a vállalatok, illetve a sportszerkesztők rendszeres sportolása, amelyet folyamatosan rögzítenek. A végeredmény a Kihívás Napján lesz meg, s akkor derül ki az is, hogy idén mely települések és iskolák a legaktívabbak.
"Az utóbbi években is figyeltünk arra, hogy a Kihívás Napja minél több emberhez eljusson. Idén a társadalom még több rétegét átmozgatjuk. Települések, iskolák, vállalatok, illetve cégek, újságírók vesznek részt a közös sportolásban, és ez örömteli" - idézte a közlemény Salga Pétert, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkárát.
A sportvezető hozzátette: a hagyományoknak megfelelően ezúttal is lesznek magyar települések, amelyek a nemzetközi porondon is megmérettetnek. Az idén Újpest, Székesfehérvár és Tatabánya vesz részt a Challenge Day nemzetközi versenyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06