Kihívás napja
Több mint 67 millió mozgással töltött perc
A legsportosabb település címet a szerdai Kihívás Napja összesített eredményei alapján Hernádszentandrás, Hantos, Bükkábrány, Nyíradony, Makó, Kazincbarcika és Újpest nyerte el az egyes kategóriákban, amelyeket a lakosság száma szerint határoztak meg.
2014.05.22 15:18MTI
Fotó: Facebook/4bakancs
A szervező Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) csütörtöki közleménye szerint a benevezettek lélekszáma 1,5 millió fő volt, a ténylegesen sportolók száma közel egymillió főre tehető. Komoly előrelépést mutat a sporttal, mozgással töltött percek száma: tavaly 57 230 325 percet sportoltak a Kihívás Napján, most pedig 67 608 480 percet.
Idén először az iskolák is nevezhettek, itt a kölesdi Béri Balogh Ádám Általános Iskola szerezte meg az első helyet, megelőzve a ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskolát, míg a harmadik helyen a Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola végzett.
A Magyar Szabadidősport Szövetség hagyományteremtő céllal az újságíróknak is kiírt versenyt, amelyet a 4bakancs.com hegymászó portál nyert meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


