Több mint 2500 induló
BringaMánia a Balaton partján: hatszoros "földkerülés"
Több mint 2500 induló összesen 262 ezer kilométert tett meg a McDonald's BringaMánia Tour de Balatonon a hétvégén.
2015.05.04 10:51MTIA szervezők tájékoztatása szerint a túra évről évre több résztvevőt vonz, a mostani létszám rekord, és az általuk letekert össztáv a Föld kerületének több mint hatszorosa.
Idén is több távon lehetett indulni a balatonföldvári kikötőből, és ide is érkezett vissza a mezőny. Aki teljesen megkerülték a tavat, 206 kilométert teljesített, de volt 146, 86, 32 és kisgyerekeknek 6 kilométeres etap is.
A 86 kilométeres részt vállalta el Benk András, a világelitbe feljutott jégkorong-válogatott csatára is.
"A biciklizés jó levezetés volt a krakkói világbajnokság után. Az pedig külön jó pont, hogy végre a családdal tölthetünk el egy sportos napot. A balatoni tájakon való kerekezést szerintem legalább egyszer minden bringásnak ki kell próbálnia" - mondta a hokis.
Ebben az évben először jótékonysági bringás követek is feltűntek az indulók között, akik "Tekerek, segítek" feliratú pólóban a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára gyűjtöttek adományokat. Az így befolyt összeget az Alapítvány a Pécsi Gyermekklinika területén létesülő két családi szoba berendezésére fordítja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06