Bringafőváros
I Bike Budapest kerékpáros felvonulás a fővárosban
Több tízezer kerékpáros részvételével indult el az I Bike Budapest kerékpáros felvonulás szombaton délután a fővárosban, a Bakáts térről.
2015.04.25 19:19MTIA demonstráció útvonala a tervek szerint érinti a pesti alsó rakpartokat, a Dráva utcát, a Dózsa György utat, a Damjanich utcát, a Rottenbiller utcát, a Rákóczi utat, a Kossuth Lajos utcát, az Erzsébet hidat, az Attila utat. A felvonulók áthaladnak az Alagúton, a Lánchídon, a Széchényi téren, a Kossuth tér környékén és a Margit hídon.
A Magyar Kerékpáros Klub közlése szerint, az I Bike Budapest felvonulás célja, annak előmozdítása, hogy Budapest végleg biciklis várossá váljon. Ugyanakkor fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy miközben az elmúlt két évtizedben tizenegyszeresére nőtt a kerékpárosok száma a fővárosban, a közlekedésüket segítő infrastrukturális fejlesztések nem állnak ezzel arányban.

A "bringás felvonulás" résztvevőit levélben üdvözölte Gajus Scheltema a Holland Királyság budapesti nagykövete, aki "a régió bringás fővárosának" nevezte Budapestet.
A diplomata szerint Budapest egy vidám, élettel teli nagyváros, ahol a kerékpáros kultúra töretlenül fejlődik. Hangsúlyozta, hogy a kerékpár a közlekedés olcsó, egészséges és környezetbarát formája, népszerűsítésében pedig kiemelt szerepe van a Magyar Kerékpárosklubnak, amely számtalan kampányt szervez.
A többi között, az elmúlt évek egyik legnépszerűbb "Bringázz munkába" programját - közölte a nagykövet.

A biciklis felvonulás ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban. Több út egyáltalán nem vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. Ugyanakkor a felvonulás alatt 450 önkéntes rendező biztosítja - a rendőrséggel és a BKK-val együttműködve - a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét és a metrópótlókét, amelyek várhatóan zavartalanul járhatnak.
A felvonulás útvonalán több helyen parkolási tilalom lesz. A 7-es buszcsalád járatait és a Rákóczi útról a Hegyalja út felé haladó buszokat budai irányban a Blaha Lujza térnél a Szabadság híd felé terelik. Torlódás várható a Kiskörúton és a Nagykörúton, a Dózsa György úton, a Hősök tere, a Keleti pályaudvar és a Boráros tér környékén, a Hegyalja úton, az Attila úton, a Mészáros utcán, valamint a Margit híd felé vezető útvonalakon.

A Critical Mass biciklis felvonulás résztvevői felemelik kerékpárjaikat a debreceni Kossuth téren 2015. április 25-én.

"I Love My Bike" (Szeretem a bringám) feliratot rajzolnak ki kerékpárosok a székelyudvarhelyi stadionban a városban rendezett kerékpáros felvonulás végén 2015. április 24-én.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06