Marrákesi tenisztorna
Babos kikapott a döntőben
Babos Tímea nagy csatában, két szettben vereséget szenvedett az ukrán Jelina Szvitolinától a 250 ezer dollár (67,5 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztorna döntőjében.
2015.05.02 17:31MTIA szombati mérkőzés első játszmájában Babos 3:2 után elvette ellenfele adogatójátékát, majd 5:2-re elhúzott, onnan viszont sorozatban öt gémet veszített úgy, hogy közben öt játszmalabdája volt, így az ukrán jutott szettelőnyhöz.
A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, előbb Babos került helyzeti előnybe egy brékkel, majd egy jó periódussal már ismét a világranglista-25. Szvitolina vezetett. A játszma és ezzel a mérkőzés is rövidítésben dőlt el az ukrán teniszező javára. A csata 1 óra 49 percig tartott.
"Nagyon kemény meccs volt a mai is, 42 fokban... Sajnos fontos helyzetekben nem úgy működött az agyam és a lábam, ahogy egész héten. Kicsit fáradtabb voltam... - nyilatkozta honlapján Babos. - Természetesen ez nem kifogás, csak tény. Szép hét volt ez így is! Mindent megtettem a győzelemért, minden egyes mérkőzésemen."
A 21 éves magyar játékos pályafutása második fináléját játszotta. Az elsőnél, 2012-ben sikerrel járt, megnyerte a monterreyi versenyt.
Pénteken - a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán - győzött, ezzel tizedik trófeáját gyűjtötte be párosban.
Eredmény (a WTA honlapja alapján):
egyes, döntő:
Szvitolina (ukrán, 4.)-Babos 7:5, 7:6 (7-3)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


