Marrákesi tenisztorna
Babos nagy csatában negyeddöntős
Babos Tímea 2 óra 55 perces mérkőzésen nyert a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.
2015.04.29 15:47MTIA világranglistán 86. magyar játékos a selejtezőből főtáblára jutott brazil Teliana Pereirával találkozott (81.), aki a hónap elején megnyerte a bogotai versenyt. A két játékos első mérkőzésén Babos villámrajtot vett, és 25 perc alatt 6:0-lal besöpörte a nyitószettet. A folytatásban az MTK teniszezője 2:1 után kétszer is elvesztette az adogatását, ám 5:1-ről szettlabdát hárítva visszakapaszkodott 5:5-re. Az ápolási szünetek miatt 1 óra 35 perces második játszma rövidítésben dőlt el, melyben - noha Babos 5-4-nél kiszerválhatta volna a meccset - a dél-amerikai nyert 7-5-re.
Az utolsó felvonásban Pereira rögtön brékelt, a magyar játékos 3:1-re fordított, majd leadta előnyét, és 4:4-ig fej fej mellett haladtak. A hajrában Babos volt jobb, így bejutott a nyolc közé, ahol a harmadik helyen kiemelt olasz Flavia Pennetta vagy a német Laura Siegemund lesz az ellenfele.
A 21 éves magyar játékos a délután folyamán párosban negyeddöntőt vív a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán az Ysaline Bonaventure, Demi Schuurs belga-holland duó ellen.
Eredmény (a WTA honlapja alapján):
egyes, nyolcaddöntő:
Babos Tímea-Teliana Pereira (brazil) 6:0, 6:7 (5-7), 6:4
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


