Marrákesi tenisztorna
Babos döntős párosban
Babos Tímea a francia Kristina Mladenoviccal az oldalán bejutott a döntőbe a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztornán.
2015.04.30 20:02MTIA viadal honlapja szerint Babosék a fináléban az Olga Szavcsuk, Jelina Szvitolina ukrán kettős és a Laura Siegemund, Marina Zsanevszka német-ukrán duó továbbjutójával találkoznak.
Babos kora délután már egyesben is sikerrel járt, bekerült az elődöntőbe, ahol éppen páros partnerével mérkőzik majd pénteken.
A magyar játékos saját honlapján elmondta, hogy nagyon boldog, miután egyesben egy korábbi top10-es, jelenlegi top30-as játékos ellen sikerült nyernie. A mérkőzés inkább mentálisan volt nehéz számára.
"A döntő szettben sok lehetőségem volt brékelni, de sokáig nem sikerült. Amikor végre igen, akkor utána nem tudtam kiszerválni a meccset. Aztán az utolsó két gémben hiba nélkül, sok nyerővel tudtam játszani, így végül sikerült megnyerni a meccset" - olvasható Babos oldalán.
Eredmények (a WTA honlapja alapján):
páros, elődöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Sandra Klemenschits, Tatjana Maria (német) 7:5, 6:2
egyes, negyeddöntő:
Schmiedlova (szlovák, 7.)-Bacsinszky (svájci, 2.) 6:3, 3:6, 7:5
korábban:
Babos Tímea-Flavia Pennetta (olasz, 3.) 6:2, 5:7, 7:5
Mladenovic (francia)-Arruabarrena (spanyol) 6:4, 6:1
Szvitolina (ukrán, 4.)-Knapp (olasz) 6:0, 3:6, 6:3
A pénteki elődöntőben:
Babos-Mladenovic és Szvitolina-Schmiedlova
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


