Talmácsi a harmadik helyen végzett

Japán Nagydíj: Talma sérülten is a dobogón

Kétség nem fér hozzá, világbajnokunk, Talmácsi Gábor kisebb hőstettet vitt véghez a Japán nagydíjon.

2008.09.28 08:27ma.hu

Az 5. helyről, sérülten - csavarozott csuklóval, varrott könyökkel - vágott neki a versenynek. Remekül rajtol, azonnal az élbolyba küzdötte magát, sőt többször is vezetett. Szemmel látható volt, hogy időnként egészen más íveket választott és azoknál a kanyaroknál, ahol erőteljesen kellett fékezni ő korábban megkezdte a lassítást, hogy amennyire csak tudja, kímélje műtött kezét. Sikerült végig kitartania és Bradl, valamint Di Meglio mögött arannyal felérő bronzérmet szerzett.

Talmácsi Gábo
r nyilatkozata: Nagyon boldog vagyok, bár elképzelhető, hogy ez nem látszott rajtam a verseny utáni interjúnál, mivel akkor már minden idegszálam érezte a kezemben lévő fájdalmat. Kemény verseny volt, nagyon elfáradtam a végére, de örülök, hogy végigbírtam. Köszönöm az orvos csapatnak, hogy egyátalán lehetővé tették az indulásomat, ami tegnap még kérdéses volt. Le kellett küzdenem a fájdalmat, ami féktávokon nagyon nehéz volt, de a motorom kitűnően működött.

Köszönöm a csapatomnak is, hogy nem adták fel és egy remek gépet állítottak össze számomra a hétvégén. Szerencsére nem mozdult el a csavar a csuklómban, ezt egy gyors RTG-vel ellenőrizte dr. Costa
.

Pihentetés és kezelés vár rá, majd jövő héten következik az Ausztrál futam.

Japán nagydíj,
végeredmény:
1. Stefan Bradl 39.57.228
2. Mike Di Meglio 39.57.379
3. TALMÁCSI GÁBOR 39.57.509


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.