EB-selejtezők
Lucescu lesz Piturca utódja a román kispadon
A Gazeta Sporturilor sportlap értesülése szerint Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck vezetőedzője váltja a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról múlt csütörtökön távozott Victor Piturcát.
2014.10.21 15:52MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto
A sportlap úgy tudja, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elviekben már meg is állapodott az 69 éves trénerrel, aki azzal a feltétellel vállalta a megbízatást, hogy a mostani idény végéig még az ukrán csapatot is irányítja.
Ebben az időszakban a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtező csoportban érdekelt román válogatott két hazai mérkőzést játszik, november 14-én Észak-Írországgal, március 29-én pedig a Feröer-szigetekkel találkozik. Lucescu 1981 és 1986 között vezette már a román válogatottat, 58 mérkőzésen ült a kispadon.
Ezt követően román, olasz és török klubcsapatokat készített fel, majd Ukrajnába szerződött, ahol immár tíz éve irányítja a Sahtar Donyeck csapatát, mellyel 2009-ben UEFA Kupát is nyert.
Edzői teljesítményéért a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát is megkapta. A román szövetség egyelőre nem erősítette meg a Lucescu szerződtetéséről szóló lapértesülést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


