Román-magyar
Piturca a tavalyi eredmény megismétlésében bízik
Victor Piturca szövetségi kapitány reméli, hogy a román labdarúgó-válogatott ugyanolyan jól játszik szombaton a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőn, mint egy évvel ezelőtt Bukarestben, amikor is tanítványai 3-0-ra nyertek az akkor még Egervári Sándor irányította csapat ellen.
2014.10.06 15:01MTI
Piturca hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, bízik abban, hogy a Románia és Magyarország közötti nagy rivalizálás ellenére a pályán a játékosok sportszerűek lesznek, és a lelátókon is ugyanilyen hangulat uralkodik majd. Ugyanakkor hozzátette, tart a román szurkolók viselkedésétől, ami miatt Románia eltiltást kaphat.
Piturca szerint ez a románok hátrányára válhat, mert a későbbi meccseken is szükségük lesz a szurkolók buzdítására. Újból hangsúlyozta: számára "kényelmetlenséget" okoz, hogy Magyarország éppen a románok elleni mérkőzés előtt váltott szövetségi kapitányt.
Mint mondta, nem ismerheti Dárdai Pál edzői stílusát, ami megnehezíti a dolgát, ugyanakkor kijelentette: nagyon sokat az új magyar szövetségi kapitány sem változtathatott csapata játékán az északírektől elszenvedett hazai vereség óta. Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy Románia jobb most, mint tavaly ősszel, Magyarország pedig visszaesett, legalábbis az eredmények alapján.
Piturca szerint a mostani selejtezőcsoportban a görög együttes a legjobb. Elmondta, reméli, hogy a sérült Gabriel Tamas védőt és a magyarok elleni meccsen eltiltását töltő Ciprian Marica csatárt a többiek sikeresen helyettesítik. A magyar oldalon fontosnak tartja Szalai Ádám visszatérését, akit jó játékosnak nevezett.
Piturca arra számít, hogy nagy küzdés lesz a pályán, mert a magyar válogatott azért harcol, hogy maradjon még esélye kijutni a franciaországi Eb-re. Románia az első meccsén 1-0-ra győzött Görögországban, míg a magyarok hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek az északírektől.
A két válogatott legutóbb tavaly ősszel játszott egymás ellen Bukarestben, akkor a vb-selejtezőcsoportban Magyarország sima 3-0-ás vereséget szenvedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06