Lelátó
Hogyan ne legyen anyázás a magyar-románon?
A sportszerűtlen megnyilvánulások megelőzéséről tárgyalt Bukarestben Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke Asztalos Csabával, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökével.
2014.10.03 15:57MTI
A csütörtöki megbeszélésről Asztalos Csaba elmondta a maszol.ro erdélyi magyar portálnak, hogy az FRF új elnökének programjában terjedelmes fejezet foglalkozik a diszkrimináció visszaszorításával, a sportszerűtlen megnyilvánulások felszámolásával és Burleanu komolyan is veszi a kijelölt cél megvalósítását.
Asztalos Csaba hozzátette, a rasszista, idegengyűlölő megnyilvánulások elleni fellépés évek óta szerepel a romániai labdarúgás szabályzatában. "Örvendetes, hogy ennek újabban érvényt is szereznek" - jelentette ki a CNCD elnöke, aki hangsúlyozta, mind az általa vezetett intézménynek, mind a Román Labdarúgó Szövetségnek az az érdeke, hogy ne legyenek incidensek a jövő szombati román-magyar Európa-bajnoki selejtezőn.
Asztalos megjegyezte, sportszerűtlen megnyilvánulások esetén a CNCD és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is a csapatot, a szövetséget sújthatja büntetéssel. Az egyéni megnyilvánulások ellen a csendőrség léphet fel.
"Jobban szeretném, ha Magyarországról nem érkezne senki sem erre a mérkőzésre. Nehéz lesz kezelni a helyzetet, nehéz lesz a két tábort a politikai korrektség medrében tartani" - tette hozzá a romániai diszkriminációellenes tanács magyar vezetője.
A bukaresti Nemzeti Aréna mintegy 55 ezer férőhelyes, a magyar szurkolóknak a szervezők 2852 jegyet biztosítottak és körülbelül ezer hely marad üresen biztonsági okokból.
A tavaly szeptemberben rendezett román-magyar vb-selejtező (3-0) után a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki az etikai kódex 65. cikkelyének megsértése miatt a román szövetségre. A találkozó megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók "idegengyűlölő" rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak. A hazai közönség többször skandálta, hogy "kifelé a magyarokkal az országból".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06