EYOF2017
Indul a győri multifunkcionális sportközpont építése
A kivitelezési tervek engedélyeztetése és a közbeszerzési pályázat lezárulta után jövő júliusra tervezik a mintegy ötmilliárd forintból megvalósuló létesítmény első kapavágását.
2014.10.21 10:05MTI
Jövő nyáron kezdődhet az új győri multifunkcionális sportközpont építése - hangzott el a győztes tervpályázatot bemutató keddi sajtótájékoztatón. Simon Csaba, az előkészületeket összefogó Győr projekt Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a kivitelezési tervek engedélyeztetése és a közbeszerzési pályázat lezárulta után jövő júliusra tervezik a mintegy ötmilliárd forintból megvalósuló létesítmény első kapavágását.
Hozzátette: az átadás 2016-17 fordulóján lehet, s így a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előtt megrendezhetik a sportközpontban a tesztversenyeket.
Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az eseményen kiemelte: az ötvenméteres uszoda és a multifunkcionális csarnok után újabb, a 2017-es sporteseményt szolgáló létesítmény építése kezdődik meg, "kismértékben önkormányzati forrásokból", míg a létesítményhez közvetlenül nem kapcsolódó beruházások költségeit a város állja majd.
Az eseményen elhangzott: a tervezők "egyszerű, letisztult dobozokkal" oldották meg a feladatot, a környezetbarát működtetés érdekében méretes homlokzati napelem-parkot és modern szigetelési rendszert adva az egykori Dózsa-pálya helyére kerülő épületnek.
A sportcentrumban másfél ezer néző befogadására alkalmas atlétikai központ, az EYOF idején nyitott, de később befedhető teniszpálya, valamint a dzsúdó mellett a birkózók és a súlyemelők kiszolgálására is alkalmas tér és szertorna-csarnok kap helyet.
Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. A győri fesztiválra 2017. július 22. és 29. között kerül sor várhatóan 3000, 14 és 18 év közötti résztvevővel.
Jozef Liba, az Európai Olimpiai Bizottság EYOF-bizottságának tagja, a testület szemlebizottságának vezetője augusztus végén Győrben arról beszélt újságíróknak: pozitív meglepetést okozott a rendezvény előkészületeinek állása. Mint akkor elmondta: vannak még nyitott kérdések a munka során, elsősorban a sportolók, az őket kísérő stábok és a vendégek elhelyezésének terén, ezek megoldásához a város uniós források bevonását tervezi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Már rollereket és más elektromos járműveket is fogad a BikeSafe.hu
- 22:30 GFM: jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel
- 21:30 Ismét méz- és mézeskalács fesztivált rendeznek a hétvégén Gyulán
- 20:39 Sztrájkba lépnek az olasz egészségügyi dolgozók éjféltől
- 20:27 Svájcban prostituáltakat futtató nőt és férfit tartóztattak le Pécsen
- 19:00 Cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával vagy továbbtanuljon
- 18:20 Pintér Sándor: januártól tovább emelkedik a pedagógusok bére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06