Győri EYOF
Elindult a magyarországi EYOF hivatalos honlapja
Javaslatot lehet tenni a győri EYOF kabalaállatának, a kakasnak az elnevezésére is.
2013.07.13 06:29MTIElindult a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapja, a www.gyor2017.hu címen - közölte pénteken Domanyik Eszter, a kisalföldi megyeszékhely önkormányzatának szóvivője.
Domanyik Eszter jelezte: a 2017-es győri rendezvény honlapján minden fontos információt megtalálnak az érdeklődő szurkolók az előkészületekről, a pályázatról.
Közlése szerint emellett javaslatot lehet tenni a győri EYOF kabalaállatának, a kakasnak az elnevezésére, valamint kvízjáték keretében ismerkedhetnek az érdeklődők az EYOF versenyével, a rendező város, Győr értékeivel.
Kapcsolódó írások:
- EYOF 2017 - a kajak-kenu is bekerülhet a programba
- EYOF - nyolc sportág 77 versenyzője biztos utazó
- Egyeztetés a MOB és a sportszövetségek képviselői között
- Téli EYOF: Brassóban a magyar csapat
- Téli EYOF: letette az esküt a 14 magyar versenyző
- Téli EYOF: 14 magyar utazik Brassóba
- EYOF 2017 - már az idén gőzerővel zajlanak az előkészületek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06