Éves közgyűlés
EYOF - Borkai: ütemterv szerint haladnak az előkészületek
"Ütemterv szerint haladnak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületei, a rendezvény anyagi háttere biztosított."
2013.11.22 13:19MTI
Ezt közölte Borkai Zsolt MOB-elnök, egyben a kisalföldi megyeszékhely polgármestere az Európai Olimpiai Bizottság római éves közgyűlésén tartott prezentációjában, és hasonló állásponton voltak a szervezet illetékesei is.
Domanyik Eszter, a győri városháza szóvivője az MTI-nek elmondta: mivel a tanácskozáson tisztújítás is történik, a szervezet később dönt arról, hogy - tízedikként - a kajak-kenu is bekerülhet-e a sportfesztivál programjába. "Magyar sikersportágról lévén szó, Győrben erre határozottan megvan a szándék, kedvező döntés esetén pedig a szükséges infrastruktúra kialakítható" - közölte.
Hozzátette: Borkai Zsolt és a - várhatóan jövő nyáron ismét Győrbe látogató - szemlebizottság is megnyugtatónak nevezte az előkészületek állását és a finanszírozás biztosítékát.
A sport- és városvezető szólt arról is: e hónapban már letették az EYOF egyik helyszínét jelentő új uszoda alapkövét, míg a multifunkcionális csarnok esetében várhatóan hamarosan megtörténhet ez a lépés.
Az MTI-nek nyilatkozva Borkai Zsolt januárban arról beszélt, hogy ebben az évben már gőzerővel zajlanak a 2017-es győri EYOF előkészületei. Akkor úgy fogalmazott: a költségek mintegy felét adja az állam, a felét pedig a város teszi hozzá. Első lépésként az uszoda építését jelölte meg, aztán következik a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítése.
A városvezető megemlítette: a vállalkozás része egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas teniszkomplexum, valamint egy-egy versenyzésre, illetve bemelegítésre alkalmas atlétikapálya, cselgáncs- és tornacsarnok kialakítása is.
Megfogalmazása szerint végül egy olyan sportkomplexum jön létre 2017-re, amely a nemzetközi igények kielégítése mellett a győriek érdekeit szolgálja, de egyben olimpiai központként is funkcionál, nem versengve a jól működő, de fejlesztésre szoruló tatai edzőtáborral, hanem sok ponton kiegészítve azt. Ehhez szálloda-beruházás is társulna - tette hozzá.
A polgármester elmondta: Győr még egyetlen kormánytól sem kapott egyszerre ekkora támogatást, de a város 2013-as büdzséjében is közel egymilliárd forint értékben szerepelnek az EYOF-fal kapcsolatos más kiadások. Már a tavalyi büdzsében is tartalékoltak pénzt erre a feladatra, az állami támogatáson felül pedig minden esztendőben egy-másfél milliárd forintot fordítanak az előkészületekre.
Borkai Zsolt jelezte, uniós forrásokból fejlesztenék az egyetemi kollégiumot, amelyben a négyezer versenyzőt és a velük érkezők egy részét el tudnák helyezni. A 14 és 18 év közötti korosztály világeseménye a tervek szerint 2017. július 22. és 29. között lesz Győrben, várhatóan 3000 részvételével. Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06