Jégkorong VB-t rendezünk?
2014-es jégkorong-vb: a magyarok és riválisaik
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) összeállítást közölt a 2014-es világbajnokság megrendezésére jelentkező magyar, fehérorosz, cseh, lett és ukrán szövetség pályázati anyagából.
2008.09.04 12:25MTIAz IIHF jelezte, hogy az érintettek 2009 januárjáig tovább finomíthatják beadványukat. A helyszínről a szervezet jövő májusi, berni kongresszusán döntenek.
A vb 2014 tavaszán lesz, három hónappal a szocsi téli olimpia után. A csehek és a lettek már voltak vb-rendezők, a többiek még nem.
A magyarok sorozatban negyedik alkalommal pályáznak, és az IIHF kitért rá, hogy most nőtt az esély, mivel a válogatott hetven év után, 2009-ben ismét a legmagasabb osztályban szerepel.
Egyben először fordul elő, hogy három szovjet utódállam jelentkezett házigazdának. A magyarok a 12 500 férőhelyes Papp László Sportarénában és a 2010-ben átadandó, 7500 néző befogadására alkalmas székesfehérvári Alba Arénában tartanák a vb-meccseket.
A csehek - akik utoljára 2004-ben voltak vb-rendezők - a 17 360 férőhelyes prágai O2 (korább nevén Sazka) Arénával, valamint a fővárostól 350 km-re fekvő Ostrava 10 ezres csarnokával pályáznak.
A fehéroroszok - akárcsak a magyarok - elbukták a 2013-as vb-rendezés pályázatát. Most két fővárosi csarnokkal, a jövőre felújítandó 15 000 férőhelyes Minszk Arénával, és egy felépítésre váró létesítménnyel kandidálnak.
A lettek 2006-ban már fogadták a világelitet. A 10 300 fős rigai Aréna mellett egy 2011-ben átadandó 8000-es csarnok szerepel pályázati anyagukban.
Az ukránok 2007-ben estek ki a legjobbak mezőnyéből, és idén a magyaroktól elszenvedett vereség miatt nem kerültek vissza. A 12 ezres központi arénát a tervek szerint 2012-ben, míg egy 5500 férőhelyes csarnokot jövőre adnak át.
Ami a jelenlegi világranglistás helyezéseket illeti: a csehek az 5., a fehéroroszok a 9., a lettek a 11., az ukránok a 17., a magyarok pedig a 20. helyen állnak.
A jövő évi vb-t Svácjban (Zürich, Bern), a 2010-est Németországban (Köln, Mannheim), a 2011-est Szlovákiában (Pozsony, Kassa), a 2012-est Finnországban (Helsinki, Turku), a 2013-ast pedig Svédországban (Stockholm, Malmö) rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


