Régebb óta fiatalok, mozgás!
Szépkorúak, ébredjen a testetek!
Nemcsak a húszévesekre gondol a Magyar Szabadidősport Szövetség, amely - a szeptember eleji Családi Mozgásfesztivált követően - október 1-én rendezi meg a Szépkorúak Testébresztő Fesztiválját.
2014.09.20 09:45ma.hu
Fotó: masport.hu
Az ingyenes eseményre Cegléden kerül sor. Az MSZSZ a korábbi tapasztalatok alapján több száz mozogni vágyó nyugdíjast vár délelőtt 10 órától a Gál József Sportcsarnokba.
A szervezők elmondása szerint hazánkban alig akad olyan sportrendezvény, amely kifejezetten az idősebbeket célozná meg, országos pedig egyáltalán nincs. Ezt az űrt igyekszik betölteni a szépkorúak sportfesztiválja.
A cél, hogy a régebb óta fiataloknak segítsenek fiatalságuk megőrzésében, életminőségük javításában. A nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező, vállalkozó kedvű résztvevőket 5 korcsoportban 50 sportos, de biztosan nem teljesíthetetlen próba várja.
A programot színesítő előadások mellett 34 féle ingyenes szűrővizsgálat áll a jelenlévők rendelkezésére, idén először pedig az aktivitások utáni, termálvizes fürdőzési lehetőséggel is kedveskednek a szervezők.
Az eseményről részletek a Magyar Szabadidősport Szövetség internetes honlapján találhatóak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


