Siker
Junior nyíltvízi vb: magyar arany és bronz a junior lányoknál
Kiss Nikoletta arany-, Sibalin Flóra pedig bronzérmet szerzett a balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon, a junior lányok szombati 7,5 kilométeres versenyében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök indított el.
2014.09.06 13:57MTIA viadalon 35-en indultak, s - a hazai szövetség beszámolója szerint - a két magyar versenyző folyamatosan az élbolyban haladt. Kiss az utolsó körben vágott az élre, s elképesztő tempót diktálva a záró ezer méteren sikerült megőriznie előnyét a versenyt egy ideig vezető orosz Anasztaszia Azarovával szemben, és végül 1.5 másodperces előnnyel elsőként haladt át a célvonalon. A hasonlóan taktikusan versenyző Sibalin hatalmas hajrával kaparintotta meg a harmadik helyet.
"Az elején szándékosan nem akartam az élre vágni, a brit lány megpróbálta, de ezt a taktikát eddig egyetlenegy versenyző tudta sikerre vinni, Risztov Éva, őt pedig aligha tudjuk mi, juniorok utánozni, azaz bíztam benne, hogy a brit sem bírja végig az iramot - idézte fel a versenyt Kiss Nikoletta. - Az orosz viszont nagyon tapadt ránk, azaz tudtam, hogy nem hagyhatom az utolsó egyenesre a hajrát, mert akkor lehet, hogy érmet nyerek, de nem a legfényesebbet. Az ötödik kör háromnegyedénél robbantottam, és végül is ez működött. Ehhez nagyon kellett a júliusi Eb-ezüst, az óriási lökést adott - most pedig kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt, a magyar tengerben, magyar nézők előtt ilyen sikert értem el."
"Az Európa-bajnokságon megpróbáltam az élre állni, de rá kellett jönnöm, ez nem működik. Nagyon sokat tanultam az ottani versenyből, ezért lehettem most érmes - mondta Sibalin Flóra. - Az első hatba szerettem volna kerülni, úgyhogy kimondhatatlanul boldog vagyok ezzel a bronzéremmel!"
Eredmény:
junior lányok, 7,5 km:
1. Kiss Nikoletta 1:32:42.27 ó
2. Anasztaszia Azarova (orosz) 1:32:43.73
3. Sibalin Flóra 1:32:46.53
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06