Tolják a TAO-t
Nyolcszámjegyű támogatás a fehérvári jégkorongcsapatnak
Tízmilliós nagyságrendű támogatási szerződést írt alá a Fehérvár AV19 jégkorongcsapat és a Bericap Magyarország vezetősége kedd délelőtt Székesfehérváron.
2014.08.26 11:35MTI
Az osztrák bajnokságban (EBEL) induló felnőtt csapat kiemelt támogatójának ügyvezető igazgatója, Papp Dénes elmondta, társadalmi felelősségvállalásuk keretében tízmilliós nagyságrendű összeggel támogatják a székesfehérvári jégkorongcsapatot, ehhez pedig a TAO-ból befolyó összegek is hozzáadódnak.
A cégvezető reményét fejezte ki, hogy a csapatnál kialakított fiatalítási koncepció eredményes lesz, mert az további szurkolókat és szponzorokat szerezhet a sportágnak. Utalt rá, hogy augusztus 12-én, az első edzőmérkőzésen majdnem telt ház, több mint 2500 szurkoló előtt játszott a Fehérvár AV19 az Érsekújvár ellen Székesfehérváron.
Papp Dénes kiemelte, a Bericap Magyarország a jégkorong mellett az öttusázókat, a kosárlabdázókat és a kézilabdázókat is támogatja a városban.
Ocskay Gábor szakosztályvezető a sajtótájékoztatón kijelentette, a rájátszásba kerülés a cél. Hozzátette, az új szezonnak a Rob Pallin, Sille Tamás új edzőpárossal, hét légióssal és tíz új játékossal, összesen 27 fős kerettel vágnak neki.
A sportvezető felidézte, hogy az EBEL-ben először 2007 őszén indultak és évről évre magasabbra emelték a lécet, egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelni. Ennek érdekében tavaly májusban hároméves fiatalítási ciklusba kezdett a klub, a négy esztendeje működő akadémiáról pedig már tavaly is kerültek fiatalok a felnőtt keretbe. Az akadémián 280 fiatallal foglalkoznak.
Ocskay szerint felülmúlta a várakozásokat, hogy az előző szezonban rájátszásba került a gárda. Idén hét akadémista került fel a felnőtt keretbe, melyben komoly változások történtek.
Az utánpótlás-nevelést emelte ki Tóth István, az Alba Volán SC társelnöke is, aki rámutatott, a keretben 13 olyan játékos van, aki az U18-as, vagy U20-as csapatból került fel. A Fehérvár AV19 idei szezonja jövő hétvégén az ifj. Ocskay Gábor emléktornával kezdődik hivatalosan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06