Osztrák jégkorongliga
Két bónuszponttal rajtol a Fehérvár hokicsapata
A Sapa Fehérvár AV19 - mivel az alapszakaszban csak a kilencedik helyen végzett - az alsóház kedden rajtoló küzdelmeit két bónuszponttal kezdi meg az osztrák jégkorongligában (EBEL).
2013.01.21 10:39MTIA Volán előtt áll a cseh Znojmo (4 bónuszpont) és a Red Bull Salzburg (3). A szlovén Olimpija Ljubljana - a keddi ellenfél - 1 ponttal vág neki a csatának. A Dornbirn és az Innsbruck nem vitt magával pontot.
Az alapszakasz első hat helyezettje már bejutott a rájátszásba, hozzájuk csatlakozik majd az alsóház két legjobbja. Minden gárda egy hazai és egy idegenbeli mérkőzést vív. A tízfordulós középszakasz február 22-én zárul.
Id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató az MTI-nek hétfőn elmondta: a szezon elején bízott benne, hogy sikerül az első hat között végezni az alapszakaszban - igaz, úgy fogalmazott: az a csodakategóriába tartozott volna -, ám hamar látni kellett, hogy a tavalyihoz képest gyengült a keret.
"Voltak egyéb problémáink, edzőváltás, formaingadozás, ami kihatott a rendszerre, emiatt most az alsóházba kényszerültünk. Reménykedem, hogy így is sikerül a playoffba jutás. Keddtől mindenkinek a jó játékára van szükség!" - mondta id. Ocskay.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06