Düsseldorfi férfi vízilabdatorna
Győzelemmel kezdett Benedek Tibor csapata
A Montenegró csapata felett aratott győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a Németország Kupáért kiírt tornán pénteken.
2014.07.04 18:51MTIEredmény:
Magyarország-Montenegró 9-8 (1-2, 2-2, 3-3, 3-1)
a magyar góldobók: Varga Dániel 3, Vámos, Varga Dénes 2-2, Szivós, Madaras 1-1
A július 14-én kezdődő margitszigeti Európa-bajnokság főpróbájának tekinthető düsseldorfi viadal nyitómeccsén a világbajnoki címvédő magyar együttes a szintén a világ legjobbjai közé tartozó montenegróiak ellen hamar hátrányba került, s a délszlávok sokáig nem is adták ki kezükből a vezetést.
Rendre egy-két találatnyival álltak jobban, s - amint az a vlv.hu helyszíni tudósításából kiderült - csak 6-4 után, a harmadik negyedben sikerült utolérni őket, méghozzá Szivós Márton ejtésgóljával (6-6).
Addig a csapatkapitány Varga Dániel és a balkezes szélső, Vámos Márton duplájával, továbbá az ötméterest hibázó, majd az ötödik magyar találatot szerző Varga Dénes révén sikerült a lépést tartani a riválissal. Az ifjabbik Varga egyenlített távoli bombával a befejező negyed elején (7-7), majd egy Szivós-kapufát követően a szemfüles Varga Dániel jóvoltából vezetett a meccs folyamán először a magyar válogatott (8-7).
Ráadásul a folytatásban Decker Attila büntetőt védett, Madaras Norbert pedig már a magyar emberelőny lejártakor lőtte be a kilencedik magyar gólt (9-7). Egy hat az öt elleni játékban még szépített Montenegró együttese, de többre nem tellett tőle, így Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége remek sikerrel mutatkozott be Düsseldorfban.
A szakvezető szerint nagyon harcos meccs volt, s nem számított arra, hogy ez így alakul.
"A végén leginkább már azért kellett aggódni, hogy ne sérüljön meg senki. Sajnos ezek az új szabályok életveszélyesek, nagyon gyorsan tisztázni kellene, hogy ez lesz-e az Eb-n vagy nem, mert nem nagyon tudjuk még, hogy mire kell számítani. Gratulálok a fiúknak, nagyon jól játszottak!" - nyilatkozta közvetlenül a lefújás után a honlapnak.
A négycsapatos tornán, amelynek további vendégszereplője még az Egyesült Államok válogatottja, szombat este - 20.00 órától - a magyarok a vendéglátó németekkel játszanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06