Két éve utazhattunk rajta először
Vízilabda Eb: útjára indult a szurkolói villamos
A közelgő budapesti vízilabda Európa-bajnokság alkalmából péntektől újra közlekedik az a szurkolói villamos, amellyel először két éve, a londoni olimpia idején találkozhattak a magyar sportrajongók.
2014.07.04 13:13MTI
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója a pénteken, a Deák téren tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a villamoson berendezett mozgó szurkolói klub a londoni játékok idején bebizonyította, hogy egyedülálló kezdeményezés és nagy népszerűségnek örvendett az utasok körében, akik együtt szurkoltak a magyar csapattal.
"Az akkori kezdeményezésnek nem is lehetne megfelelőbb folytatása, mint a július budapesti vízilabda Európa-bajnokság" - tette hozzá a MOB sportigazgatója, aki szerint a látványos trikolorba "bújtatott" villamos közelebb hozza a sportágat, s ezáltal a sportot is az emberekhez, akik akár a villamoson ülve is szurkolhatnak a női és férfi válogatottnak.
A Vízilabda Szurkolói Villamos péntektől egészen a hónap végéig jár majd Budapesten, három vonalon, a 24-esen a Közvágóhíd és a Keleti pályaudvar, az 50-esen a Határ út és a pestszentlőrinci Béke tér, valamint a 61-esen a Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér között lehet vele találkozni.
A járaton elhelyezett monitorokon megismerkedhetnek az utasok a férfi és a női válogatott játékosaival, nyomon követhetik majd a július 14-én kezdődő Eb eseményeit, ugyanakkor fényképes tudósításokat is olvashatnak a sportág korábbi sikereiről, például a férfi együttes tavalyi világbajnoki győzelméről is.
Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára úgy fogalmazott, örömmel fogadták a kezdeményezést, mert a szurkolói villamos által még népszerűbbé válhat a vízilabda, s ezáltal még több gyerek kezdhet majd el pólózni.
Az ötlet megvalósulásához a szövetség egyik szponzora, az Univer Product Zrt. járult hozzá, a cég vezérigazgató-helyettese, Tóth-Csanádi Zita szerint tavaly azért éppen a vízilabda mellé álltak támogatónak, mert az a legsikeresebb magyar csapatsportág.
Buzgó József, a villamoson olvasható képes tudósításokat szállító Nemzeti Sport főszerkesztője azt kívánta, hogy a járat ne csak a vágy, hanem a siker villamosa is legyen az Európa-bajnokság idején. A szurkolói villamos menetrendjéről a BKK honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06