Siker
Magyar győzelem a női vízilabda Thetisz Kupán
Két győzelemmel és egy vereséggel az élen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a görögországi Thetisz Kupán.
2014.06.22 20:45MTIMerész András csapata pénteken 19-6-ra verte a kínaiakat, majd 11-9-re a hollandokat, végül vasárnap 10-9-re kikapott a házigazdák együttesétől, de így is az élen végzett az athéni tornán.
A gólkirályi címet Keszthelyi Rita érdemelte ki tíz találattal.
A szövetségi kapitány az értékelésében hangsúlyozta, hogy ezúttal nem az eredmény, hanem a játékelemek gyakorlása volt a fontos.
"Ennek a célnak abszolút megfelelt a torna, a játékosaim újabb tapasztalatokat szereztek - idézte Merész Andrást a magyar szövetség honlapja. "A lányok egyre kellemetlenebb helyzetbe hoznak, hiszen nagyszerű egyéni teljesítményeket látok. Ez feladja majd a leckét a 13-as Eb-keret kijelölésekor" - tette hozzá a szakvezető.
A magyar válogatott a hazatérést követően hétfőn már tovább is utazik Hajdúszoboszlóra, ahol a világligagyőztes amerikai válogatottal készül együtt. Csütörtökön Cegléden hivatalos felkészülési meccset játszik a két csapat, majd pénteken Balatonfüreden lehet mindkét nemzeti együttessel találkozni, a strandvízilabda-bajnokság aktuális fordulóján. Június 30-án utazik tovább Kirisibe a válogatott. Oroszországba tizenhárman mennek egy újabb rangos tornára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


