Koksz
Doppingügyek sodorják nehéz helyzetbe az orosz úszósportot
Az úszósportjában ismétlődő doppingesetek miatt Oroszországot kizárhatják a nemzetközi sportági versenyekről.
2014.06.03 11:02MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/luigi diamanti
A veszélyre Vitalij Mutko sportminiszter figyelmeztetett, miután Julija Jefimova, az első számú orosz női úszó múlt havi eltiltásával az ország közel került ahhoz, hogy a vizes sportok világszövetsége (FINA) felfüggessze a tagságát, aminek következményeként az oroszok nem rendezhetnék meg a 2015-ös vizes vb-t Kazanyban.
A FINA szabályzata szerint azt a tagországot, amely valamely vizes sportágban 12 hónapon belül négy doppingesetet produkál, kétéves tilalommal sújtják, márpedig az orosz úszósport a pillanatnyi helyzet szerint három lebukással közel került a büntetőszankcióhoz.
"Még egy-két eset, és jön a felfüggesztés" - fogalmazott Mutko, aki szerint több orosz sportági szövetség is veszélyben van doppingbotrányai miatt, bár csak az úszókét nevesítette.
Májusban a mellen világcsúcstartó, olimpiai harmadik, világ- és Európa-bajnok Jefimova hosszan elhúzódó vizsgálódás után 16 hónapra szóló eltiltást kapott szteroidhasználat miatt, két férfiúszót egyelőre ideiglenesen parancsoltak ki a versenymedencéből: Szergej Markov tiltott izomnövelővel, Vitalij Melnyikov pedig EPO-val bukott le; esetükben még nincs végleges FINA-döntés. Az oroszok úszósportja már tavaly is ott volt a feketelistások élcsoportjában, mivel öt versenyzőjüknek is pozitív lett a doppingmintája.
Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója az egyes eseteket nem kívánta kommentálni, azt azonban egyértelművé tette, hogy jelen állás szerint nem fenyegeti kizárás az orosz úszósportot, s a kazanyi vb-rendezés sincs veszélyben.
"Teljesen meg vagyok győződve arról, miként a FINA is, hogy Oroszország képes otthont adni a világbajnokságnak" - fogalmazott Marculescu.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


