WADA
Felmentették a doppingvádak alól - most pert fontolgat Deco
A kétszeres Bajnokok Liája-győztes középpályást tavaly szeptemberben egy évre tiltották el a Rio de Janeiró-i LADETEC-ben elvégzett tesztelés eredménye alapján.
2014.05.30 11:19MTI
A korábbi portugál válogatott labdarúgó, Deco pert fontolgat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és egy brazil laboratórium ellen, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette őt a doppingolás vádja alól.
A kétszeres Bajnokok Liája-győztes középpályást tavaly szeptemberben egy évre tiltották el a Rio de Janeiró-i LADETEC-ben elvégzett tesztelés eredménye alapján. Az intézet furoszemid nyomait mutatott ki Deco tavaly márciusi mintájában, ám később kiderült, hogy a labor hibázott, a CAS pedig éppen ezért felmentette a játékost és törölte büntetését.
A LADETEC-kel több probléma is volt korábban, s a WADA már visszavonta akkreditációját, így a június 12-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságon levett mintákat sem lehet ott vizsgálni.
A 36 éves, már visszavonult futballista csütörtökön adott ki közleményt, melyben azt írta, ügyvédeivel egyeztet arról, hogy mit tegyen. Hozzátette, hogy ha hiba történt, akkor azért szerinte a WADA-t és a LADETEC-et terheli a felelősség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06