Európa Liga
Szurkolók ezrei ünnepelték a Sevilla győzelmét
A Sevilla győzelmével zárult csütörtök esti labdarúgó Európa Liga-döntő után szurkolók ezrei lepték el az andalúziai nagyváros utcáit, hogy megünnepeljék a csapat sikerét.
2014.05.15 09:50MTI
A spanyol együttes gól nélküli döntetlent játszott a Benficával a torinói fináléban, s mivel a hosszabbításban sem született döntés, büntetőpárbajra került sor, melyet a Sevilla nyert 4-2-re.
Torinóban 12 ezer drukker ünnepelte a győzelmet, Sevillában pedig éjszakába nyúlóan fiesztázott az ugyancsak több ezer fős tábor. A szurkolók elsősorban Betót, a Sevilla kapusát ünnepelték, ő két tizenegyest is kivédett a büntetőpárbajban.
A tavaly is döntős Benfica továbbra sem tudta megtörni Guttmann Béla átkát: a portugál csapat sorozatban nyolcadik európai kupadöntőjét bukta el azt követően, hogy a magyar szakember 1962-es távozásakor - amelyet két BEK-elsőség előzött meg - a legenda szerint megátkozta a klubot, hogy nélküle száz évig nem nyer nemzetközi trófeát.
A Sevilla 2006 és 2007 után harmadik alkalommal hódította el a második számú európai kupát. Ezzel eldőlt, hogy idén mindkét kontinentális kupasorozatban spanyol siker születik, mivel a Bajnokok Ligája döntőjét két madridi csapat, az Atlético és a Real vívja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06