Szegény Juve: Torinóban lesz a meccs
A Benfica és a Sevilla vívhatja az Európa Liga döntőjét
A Sevilla a 94. percben még kiesésre állt a Mestalla Stadionban, ahol a hazaiak a 69. percben már három góllal vezettek.
2014.05.02 08:44MTI
A Benfica és a Sevilla jutott be a labdarúgó Európa Liga fináléjába, a csütörtöki elődöntőben portugál együttes a Juventus otthonában elért gól nélküli döntetlennel ütötte el az olaszokat annak lehetőségétől, hogy hazai közönség előtt szerepeljenek a döntőben. A Sevilla a 94. percben még kiesésre állt a Mestalla Stadionban, ahol a hazaiak a 69. percben már három góllal vezettek, ám ekkor Mbia megszerezte a vendégeknek a továbbjutást jelentő gólt.
A torinói összecsapáson jól kezdett a Benfica, ám a házigazda Juventus fokozatosan átvette az irányítást, de komoly helyzetet nem tudott kidolgozni. A fordulást követően is a Zebrák irányítottak, óriási volt a küzdelem, majd a 67. percben Pérez kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a vendégek. Antonio Conte együttese ugyan végig nyomás alatt tartotta ellenfelét, de a kiválóan védekező Benfica magabiztosan tartotta az eredményt és jutott tavaly után megint a fináléba.
A Valencia már az első félidő közepére ledolgozta az első találkozón összeszedett kétgólos hátrányát a Sevilla ellen, majd a második félidőben húsz perccel a vége előtt Mathieu találatával már továbbjutásra állt, ám a 94. percben érkezett Mbia és továbblőtte az andalúzokat.
A döntőt május 14-én Torinóban rendezik.
Európa Liga, elődöntő, visszavágók:
Juventus (olasz)-Benfica (portugál) 0-0
kiállítva: Vucinic (89., pályán kívül), illetve Pérez (67.), Markovic (89., pályán kívül)
Továbbjutott: a Benfica, 2-1-es összesítéssel.
Valencia (spanyol)-Sevilla (spanyol) 3-1 (2-0)
gól: Feghouli (14.), Jonas (26.), Mathieu (69.), illetve Mbia (94.)
Továbbjutott: a Sevilla, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt góllal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06