Gyorsaságimotorosok
Alpok-Adria: felemás magyar szereplés a szezonnyitón
Felemásan szerepeltek a magyar versenyzők a gyorsaságimotorosok Alpok-Adria bajnokságának szezonnyitó hétvégéjén, amelyre Triesztben került sor.
2014.05.05 17:08MTI
freedigitalphotos.net/dan
A 125 köbcentiméteres kategóriában a mindössze 12 éves Kovács Bálint (H-Moto Team) az első futamot megnyerte, a másodikban pedig másodikként végzett, ezzel vezet az összetettben.
A Superstock 600-ban Chrobák János (PAMSE) először harmadik, majd ötödik lett, míg a tavaly összetettben második Gyutai Adrián (Tomracing Team) az eltaktikázott időmérő után először rosszul rajtolt, s csak nyolcadikként ért célba, majd a második - baleset miatt korábban leintett - futamon hatodikként zárt.
"Nehéz hétvégén vagyunk túl, nagyot hibáztam az időmérőn a gumiválasztással, pedig a tempóm alapján a dobogóért is csatázhattam volna" - idézte menedzsmentje a versenyekről szóló beszámolóban Gyutai Adriánt.
A 23 éves paksi motoros - aki tavaly az ebben a sorozatban elért eredményei alapján jutott ki egyetlen magyarként az Európa-bajnokságra - hozzátette, hogy tanulni fog a hibáiból, s a következő, május végén sorra kerülő versenyeken már ott akar állni a dobogón.
A Superbike kategóriában Juhász Dávid (Moto One) az első futamot műszaki hiba miatt nem tudta befejezni, a második versenyen viszont hatodik lett. A Közép-Európa legerősebb motoros bajnokságának tartott Alpok-Adria-sorozat kategóriáinak összetettbeli első négy helyezettje rajtolhat majd az idén ősszel sorra kerülő Eb-n.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


