Az anyagi nehézségek ellenére
A szakágvezető szerint sikeres évet zárt a hazai gyorsasági motorsport
Fekete János, a Magyar Motorsport Szövetség gyorsasági szakágvezetője szerint az anyagi nehézségek ellenére sikeres évet zárt a hazai gyorsasági motorsport.
2013.10.25 18:42MTIA szakember pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy bár a sportág nem került az állam által támogatottak közé, s a saját lábán kellett megállnia, ennek ellenére a szlovák szövetséggel második éve folytatott együttműködésnek köszönhetően nemcsak a magyar, hanem az IMRC bajnokságot is megrendezte.
Utóbbiban a magyarok mellett cseh, szlovák, román és lengyel motorosok indultak. "Ebben az évben hatfordulós nemzeti bajnokságot rendeztünk hétvégenként két-két futammal hazai, cseh és szlovák pályákon" - összegzett Fekete János, aki hozzátette, nagy öröm volt a számukra, hogy a versenyzők két év után visszatérhettek a Hungaroringre.
"Sokat jelentett ez a hazai motorosok számára, Mogyoródon szinte minden magyar versenyző rajthoz is állt, köztük a sportág egyetlen világbajnoka, Talmácsi Gábor, valamint egyetlen Európa-bajnoka, Győrfi Alen".
A szakágvezető megemlékezett a tragikus körülmények között elhunyt Rosivall Ágostonról is, aki a Superstock 1000-es kategóriában posztumusz bajnoki címet nyert. A versenyző egy moszkvai tesztelés során technikai hiba miatt súlyos balesetet szenvedett, két héttel később pedig belehalt sérüléseibe.
"Szomorú, ugyanakkor felemelő érzés volt látni, ahogy a motorosok megemlékeztek róla a következő bajnoki futamon, a Slovakiaringen". Fekete János kiemelte Gyutai Adrián szereplését, aki az Alpok-Adria sorozatban a 125 kcm-es kategóriában tavaly megnyert bajnoki címe után idén Superstock 600-ban országos bajnokságot nyert, az Alpok-Adriában és az IMRC-ben második lett, az Eb-n pedig a pontszerző, 14. helyen végzett.
Az ob harmadik kategóriájában, Superbike-ban Sárkány Dezsőé lett a bajnoki cím. A sportvezető kitért a Superbike-vb különböző kategóriáiban indult magyar versenyzőkre is, kiemelte a European Junior Cup összetettjében hatodikként zárt Sebestyén Pétert és a 12. helyen végzett Bódis Richárdot.
"Ők ketten Gyutai Adriánnal kiegészülve adhatják majd a magyar motorsport reményteljes nemzetközi szereplésének jövőjét, hozzájuk a már rutinosnak számító Győrfi Alen, Németh Balázs és Tóth Imre, valamint a még mindig csak 21 éves Juhász Dávid csatlakozhat" - jelentette ki a szakágvezető.
Fekete János elárulta, jövőre a tervek szerint ismét a szlovák szövetséggel közösen rendezik meg a magyar és az IMRC bajnokságot, ezúttal azonban az Alpok-Adria sorozathoz csatlakozva.
"A tárgyalások még folynak, de az eddigi megbeszélések bizakodással töltenek el, remélem, hogy 2014-ben az ideinél is sikeresebb szezonunk lesz".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06