Bajnokok Ligája
Münchenben ütötte ki a Real a Bayernt - BL-döntőben a Madrid
A hazai pályán elért egygólos sikerét követően a Real Madrid kedden idegenben 4-0-ra győzte le a címvédő Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
2014.04.29 22:42MTI
A bajorok kiesése azt jelenti, ahogy eddig soha, úgy idén sincs címvédés a BL-ben. A királyi gárda a május 24-i, lisszaboni fináléban - a jogelőd BEK-kel együtt - tizedszer diadalmaskodhat a legrangosabb kupában. A Real története során először győzött a Bayern vendégeként, a mostani találkozót megelőzően egy döntetlen mellett nyolcszor kikapott. Cristiano Ronaldo is történelmet írt, ugyanis ő szerezte csapata harmadik és negyedik gólját, így a BL mostani kiírásában már 16-szor volt eredményes, ami új rekord a sorozatban.
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó: Bayern München (német)-Real Madrid (spanyol) 0-4 (0-3) gól: Ramos (16., 20.), Ronaldo (34., 90.) Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel. A várakozásoknak megfelelően, ezúttal is a Bayern birtokolta többet a labdát, de ahogy Madridban, úgy ezúttal hazai pályán sem tudott helyzeteket kialakítani, sőt a Real gyors ellentámadásai sokkal veszélyesebbek voltak.
A vendégek aztán négy perc alatt két Sergio Ramos-fejesgóllal tulajdonképpen a 20. percig el is döntötték a továbbjutás kérdését. Ezt követően a bajorok teljesen kinyíltak, de továbbra sem találtak rést a madridiak védelmén, sőt a vendégkontrák bármelyike góllal zárulhatott volna, mint ahogy a 34. percben egy ilyen akciót az aranylabdás Cristiano Ronaldo fejezett be eredményesen.
A folytatásban a Bayern próbálkozott becsülettel, de a Real védelme egyszer sem ingott meg, így a spanyolok biztosan őrizték megnyugtató előnyüket, sőt, az utolsó percben Ronaldo szabadrúgásból is betalált. Szerdán játsszák: Chelsea (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45 (az első mérkőzésen: 0-0)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06