Air Race
Besenyei Péter a dobogóért repül
Műrepülő-világbajnokunk abban reménykedik, hogy bele tud majd szólni az élmezőny versengésébe a Red Bull Air Race idei szezonjának második versenyén, amelyre a horvátországi Rovinjban kerül sor.
2014.04.08 16:35MTIA magyar pilóta az első, abu-dzabi futamon műszaki problémákkal küzdött, s ezúttal mindkét versenymérnöke ott lesz vele a helyszínen.
"Az első futamon nem tudtunk rájönni, miért nem adja le a motorom a maximális teljesítményt, pedig már a gyártó mérnöke is vizsgálta. Végül a futam után, a szétszerelésnél vettük észre, hogy egy banális hiba okozta a 30 százalékos teljesítményvesztést" - idézte Besenyeit a Red Bull keddi közleménye.
Az abu-dzabi versenyt a címvédő brit Paul Bonhomme nyerte a sportág történetének egyik legszorosabb fináléjában, mindössze három tizedmásodperccel előzve meg az osztrák Hannes Archot.
Az először 2005-ben megrendezett, s hároméves szünet után az idén újraindított világbajnokságnak - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, légcsavarral és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.
A látványos, ezért népes közönséget vonzó futamok alkotta sorozat - Besenyei Péter közreműködésének is köszönhetően - valójában már 2003-ban elindult, de világméretűvé 2005-re fejlődött. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, a Duna felett rendeztek futamokat. Besenyei Péter 2003-ban megnyerte a sorozatot, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt.
Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Rovinj után a malajziai Putrajayába, a lengyelországi Gdyniába, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint - a pontos helyszínnel még adós - Kínába látogatnak el a műrepülők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06