A Balaton fölött szárnyalt a legendás repülős
Képek - Besenyei Péter derült égből támadt
Különös égi jelenségnek lehettek szemtanúi a Balaton környékén élők a hétvégén: a felhők közül hirtelen Besenyei Péter tűnt fel, aki Szántód és Tihany között tartott bemutatót a meglepett közönségnek.
Magyarország után Besenyei is újra szárnyakat kapott
2013.06.10 12:26ma.huAz égbe szökkenő motoros kaszkadőr trükkjei és a pesti flasztertől elrugaszkodó parkourosok mutatványai után Magyarország szó szerint szárnyakat kapott. Besenyei Péter szárnyait. „Jó volt újra a Balaton felett repülni. Aggódtam az időjárás miatt, a távolban villámokat láttam, de szerencsére a vihar elég messze volt tőlem ahhoz, hogy biztonságban végrehajthassam a küldetésemet” – mondta a pilóta, aki életéből már 8500 órát, vagyis közel egy teljes évet töltött a levegőben.
Besenyei tizenöt évesen szíjazta be magát először a pilótaülésbe, 16 éves korára már önállóan repült és immáron 42 éve szárnyal. „Csodálatos felülről a Balaton, most éppen haragos zöld színű volt a víz. Még mindig rá tudok csodálkozni egy szivárványra, vagy más szépségre az égből. Térkép onnan a táj, de ezt nem lehet megunni” – mondta a meglepetés parádé után Besenyei Péter.
A pilóta leírt egy tiszteletkört a kompon utazó, tíz országból hozzánk érkező lányok körül is, akik a hétvégén mindenhol jelen voltak, ahol egy kis energiára volt szükség. Besenyei mindössze pár órát töltött Magyarországon - vagyis inkább felette -, a balatoni kaland után azonnal visszaindult Szlovéniába, ahol jelenleg is edzőtáborozik.
„Három éve repülök a magyar gyártmányú Corvus Racerrel, ami nemcsak szép, de jó is. Mostanra összeszoktunk, megtanultuk egymást, erősek vagyunk így együtt” – jelentette ki a pilóta.
Bár Besenyeit elsősorban az extrém mutatványairól ismerjük, azt mondja, ő sohasem kereste ezeket a helyzeteket. Azok találják meg őt. „Nem szoktam brahiból bevállalni mutatványokat. Nem foglalkoztatott, hogy mikor repülhetek el egy híd alatt, vagy két kínai hegy között. Felkérnek, én pedig mérlegelem, hogy a jelenlegi tapasztalattal és technikával biztonságosan megoldható-e a feladat” – nyilatkozta Besenyei.
Az elmúlt napokban Budapesten extrém sportolók, triálosok, parkourosok és a többszörös stunt-világbajnok motoros, Chris Pfeiffer emelkedtek a levegőbe a legváratlanabb pillanatokban. Tetteiket csodálkozó, elismerő pillantások követték. Besenyei Péter ezt a formabontó akciót zárta azzal, amihez a legjobban ért: szárnyalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06