Birkózó EB
Kiss Balázs győzelemmel kezdett az EB-n
A 98 kilogrammban szereplő Kiss Balázs győzelmével kezdődtek meg magyar szempontból a kötöttfogásúak küzdelmei szombaton a Finnországban, Vantaa városban zajló birkózó Európa-bajnokságon.
2014.04.05 10:05MTI
A 2009-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes sportolónak rögtön az első párban szőnyegre kellett lépnie az észt Ardo Sarusaar ellen. A mérkőzés akciót nem hozott, a nagy küzdelem dominált, amelyet egyértelműen végig Kiss irányított. Az észt versenyző hat percen keresztül csak a magyar fogásait bontotta, végig nagyon passzív volt, s kétszer meg is intették, s másodikért járó egy ponttal pedig a BVSC sportolója 1-0-ra győzött.
Kiss Balázs sikerével bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol az osztrák Daniel Gastllal csap majd össze.
Szombaton még három magyar, Knipli Csongor (59 kg), Kozák István (66 kg) és Lám Bálint (130 kg) lesz érdekelt. Knipli a 16, míg Kozák és Lám a nyolc közé jutásért mérkőzik először.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06