75 kilogrammos súlycsoportban
Birkózó Eb - Németh Zsanett 5. helyen zárt
Németh Zsanett az ötödik helyen végzett pénteken a nők 75 kilogrammos súlycsoportjában, a finnországi Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokságon.
2014.04.04 18:06MTI
A 19 éves versenyző a 2011-ben világbajnoki második Jekatyerina Bukinával csapott össze a harmadik helyért rendezett mérkőzésen. Előzőleg Wöller Ákos, a női válogatott kapitánya elmondta: az a terv, hogy az orosz ne tudjon a meccs elején akciót csinálni, még akár annak árán is, hogy versenyzőjét egyszer megintik az első három percben, a második szakaszban pedig meg kell próbálnia Némethnek felőrölnie riválisát.
A találkozón aztán majdnem sikerült megvalósítani a tervezett taktikát. Németh kiválóan védekezett sokáig, s bár másfél perc után intették, úgy tűnt, csak 1-0-s előnnyel mehet a szünetre az orosz, ám 2:50 percnél Bukina gyönyörűen kikapta a magyar lábát, mögé került, majd megpörgette, így 1-0 helyett 5-0 volt Németh hátránya a meccs felénél.
A folytatásban a fiatal magyar igyekezett akciót csinálni, ám ismét az orosz került mögé, és 7-0 után sem jött össze a pont. "Sajnos ez nem volt most jó. Simán le lehetett volna jönni a szünetre 0-1-gyel, de a kart sem igazán jól rakta Zsanett az egész meccsen, kár érte" - mondta Wöller Ákos a meccs után.
A szótlan és láthatóan csalódott Németh Zsanett a veresége ellenére is pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el a felnőttek között, egyben a magyar női csapat egyetlen pontszerzője lett a finnországi Eb-n. A péntek esti programban Gulyás Zsombor (70 kg) a török Yakup Gor, Veréb István (86 kg) pedig a grúz Dato Marszagisvili ellen lép szőnyegre a bronzéremért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06