Újabb izgalmak a birkózó Eb-n
Gulyás és Németh is bronzért birkózhat
Veréb István (86 kg) mellett a szabadfogásúak 70 kilogrammos kategóriájában szereplő Gulyás Zsombor és a 75 kilóban érdekelt Németh Zsanett is bronzéremért birkózhat péntek este a Vantaaban zajló birkózó Európa-bajnokság negyedik versenynapján.
2014.04.04 13:32MTI
A szabadfogású szakágvezető, Gulyás István fia első felnőtt világversenyén győzelemmel kezdett, majd a negyeddöntőben kikapott, ám azeri legyőzője vigaszágra segítette őt, ahol élni tudott a lehetőséggel.
A fehérorosz Anton Afanaszjev várt Gulyásra, akit az első három percben többször aktívabb birkózásra figyelmeztetett a bíró, majd két percnél meg is intette. A 21 éves magyar ekkor próbált akciót indítani, ám a fehérorosz gyors lábra támadása után a hasára, s egyben 2-0-ás hátrányba került.
A fiatal csepeli sportoló már a negyeddöntőben is bizonyította, hogy a meccs második felére is marad ereje, s ezt most is megmutatta. Riválisa látványosan fáradt, ő viszont folyamatosan űzte, s előbb egy mögé kerüléssel egyenlített, majd kiléptetéssel 3-2-es előnybe került.
Az utolsó percben Andrejev elkeseredetten támadott, ám ellenfele egy újabb gyönyörű mögé kerüléssel eldöntötte a meccs (5-2) sorsát. A bronzéremért Gulyás Zsombor a török Yakup Gorral mérkőzik. A férfiak 70 kilós vigaszági meccsének hajrájában a másik szőnyegen Németh Zsanett kezdte meg saját, bronzmérkőzésért kiírt meccsét.
A 19 éves versenyző - aki nyolcaddöntőben fehérorosz riválisától sima vereséget szenvedett - láthatón nagyon felszívta magát a török Yasemin Adar ellen, akinek semmi esélyt sem adott. Németh már az első percben 1-0-ra vezetett, majd a második perc elején egy gyönyörű csípődobással hátára vágta Adart, s néhány másodperc alatt betussolta.
"Őszintén szólva nem nagyon hittünk benne, hogy a fehérorosz vigaszágra viszi, de nagyon örültem, hogy így lett. Tudtuk, hogy Adart meg lehet verni, még akkor is, ha korábban egyébként egyszer már legyőzte Zsanettet" - mondta az MTI-nek Wöller Ákos szakágvezető. Az esti éremmérkőzések magyar idő szerint 17.00 órakor kezdődnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06