51 pont a vendég ellen
Könnyedén, klubrekorddal nyert a Lakers
A Los Angeles Lakers klubrekordot jelentő 51 pontot dobott a harmadik negyedben, s végül könnyedén nyert a vendég New York ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján.
2014.03.26 08:18MTIA találkozó 51-31-gyel zárult harmadik negyedében 82 (!) pont született, a Knicks még sosem kapott ennyi pontot egy játékrészen belül. A 18 triplát szóró - és a klubcsúcstól csak eggyel elmaradó - kaliforniaiak korábbi sikertrénere, a Lakersszel ötszörös bajnok Phil Jackson először volt a New York sportigazgatójaként jelen a Staples Centerben.
Az 51/19-es győzelmi mérleggel a mezőnyben második Oklahoma City hosszabbítás után kikapott Dallasban, főként a 32 pontos német Dirk Nowitzki jóvoltából.
A vendégeknél Kevin Durant sorozatban 36. mérkőzésén szerzett legalább 25 pontot, az MVP cím első számú várományosa - aki ezúttal 43 pontot dobott - így már csak négy találkozóra van attól, hogy beállítsa a legendás Michael Jordan csúcsát.
Az Orlando kilenc vereség után nyert ismét, míg a Cleveland úgy verte meg a Torontót, hogy közben egyszer már elherdálta 21 pontos előnyét.
Eredmények:
Cleveland Cavaliers–Toronto Raptors 102–100
Orlando Magic–Portland Trail Blazers 95–85
Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 128–119 – hosszabbítás után
Los Angeles Lakers–New York Knicks 127–96
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06