Akár 3 év börtönt is kaphattak volna
Megúszták a gyerekprostituált vádat a francia labdarúgók
Egy párizsi bíróság minden vád alól felmentette Franck Ribéryt és Karim Benzemát, a válogatott két tagját, amelyet még 2010-ben nyilvánosságra került szexbotrányuk miatt indítottak ellenük.
2014.01.30 16:25MTI
Zahia Dehar - most sem tűnik túl öregnek
A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, illetve a Real Madrid légiósának - akik nem jelentek meg a tárgyaláson - a vádak szerint még 2008-ban egy prostituált, Zahia Dehar szolgálatait vették idénybe, a lány ekkor még csak 16 éves volt.
A lány később jelezte, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával. Az ügyben a rendőrség akkor kihallgatta és ideiglenesen őrizetbe vette Ribéryt és Benzemát. A mostani döntést a bíróság azzal indokolta, hogy a játékosok valóban nem tudtak Dehar életkoráról. Ribéry mindvégig így nyilatkozott, Benzama pedig az együttlétet is tagadta.
A szexbotrány 2010 elején robbant ki, amikor Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2008-ban a nemzeti csapat több labdarúgója is fizetett neki szexuális kapcsolatért.
Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön és 45 ezer eurós bírság is járhat - de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a vádlott tudott partnere életkoráról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


