A szexbotrány
Ribéry és Benzema júniusban bíróság elé áll
Lapértesülés szerint 2010-ben nyilvánosságra került szexbotrányuk miatt júniusban bíróság elé áll Franck Ribéry és Karim Benzema, a francia labdarúgó-válogatott két játékosa.
2013.01.19 16:52MTIA L'Équipe úgy tudja, hogy a Bayern München és a Real Madrid légiósát már be is idézték a párizsi tárgyalásra, amelyre - további hat vádlott társaságában - a tervek szerint június 18-án, 19-én, 25-én és 26-án, azaz a szezon vége után kerül majd sor.
A szexbotrány 2010 elején robbant ki, amikor egy prostituált, Zahia Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2008-ban - amikor még csak 16 éves volt - a nemzeti csapat több labdarúgója is fizetett neki szexuális kapcsolatért. A lány később jelezte, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával.
Az ügyben a rendőrség akkor kihallgatta és ideiglenesen őrizetbe vette Ribéryt és Benzemát.
Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön és 45 ezer eurós bírság is járhat - de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a tettes tudott partnere életkoráról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


