43 éves szakember
Holland szakember a Magyar Futball Akadémia élén
A holland Hendrik Pieter de Jongh lett az új szakmai igazgató.
2014.01.06 17:55MTIA Budapest Honvéd utánpótlás-nevelő intézményének hétfői tájékoztatása szerint a 43 éves szakember játékosként a NAC Breda és a Sparta Rotterdam csapatában futballozott, de egy bokasérülés miatt idő előtt befejezte profi pályafutását.
A tréner előbb a Waalwijk utánpótlását, majd második csapatát irányította. Később a holland szövetség (KNVB) utánpótlásedzője volt, majd 1997-ben a Veenendaal vezetőedzője lett. Ezt követően másodedzőként dolgozott a Dordrecht és az Alkmaar csapatánál, 2012-től pedig a KNVB edzőképzésének oktatója volt.
De Jongh azt a Szalai Lászlót váltja, aki a magyar szövetség (MLSZ) edzőképző központjának vezetője lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06