Sportcsillagok Gálaestje
Kik lesznek az Év sportolói?
Ma végre kiderül, hogy az idén kik lettek az Év sportolói. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 56. alkalommal megszervezett szavazás eredményhirdetésére hagyományosan a Sportcsillagok Gálaestje keretében kerül sor.
2013.12.19 07:10MTIA fővárosi Syma Csarnokban 19 órakor kezdődő eseményen - amelyet a Duna élőben közvetít - fellépnek többek között Radics Gigi, Király Viktor, Cserpes Laura énekesek, Badár Sándor humorista, illetve Szász Kitti és Kovács Péter freestyle világbajnok labdarúgók.
Az öt kategória - férfi, női, csapat, edző, szövetségi kapitány - dobogósainak sorrendjére csak a színpadon derül fény. Tavaly Gyurta Dániel és Risztov Éva úszók, a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes, valamint Széles Sándor úszóedző és Mocsai Lajos, a férfi kézilabdázók szövetségi kapitánya győzött.
Akárcsak tavaly, idén is lesz közönségdíjas, s az MSÚSZ ismét díjazza a legjobb fogyatékos sportolókat. Ugyancsak a gálaesten adják át a magyar Aranylabdát.
A Sportcsillagok Gálaestjének díszvendégei között lesz Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, illetve Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06