Szépen csillog a bronz
Az Utánpótlás asztalitenisz Eb-n harmadik lett az ifjúsági lány csapat
Nagyon jól szerepelt, és egy kis szerencsével akár döntőt is játszhatott volna az ifjúsági lány csapat az utánpótlás asztalitenisz Európa-bajnokságon. A végén a dobogó harmadik fokára állhattak fel a lányok.
2008.07.16 09:16ma.huMiután drámai csatában nem sikerült a döntőbe jutniuk (3-2 arányú vereséget szenvedtek Ukrajnától az elődöntőben), a verseny lebonyolításából kifolyólag a harmadik helyért is asztalhoz kellett állniuk ifjúsági leány versenyzőinknek a mai napon függetlenül attól, hogy mindkét csapat résztvevője volt az esti eredmény hirdetésnek.
És ha már megmérettetek fiataljaink, győzelemmel zárták szereplésüket az 51. utánpótlás kontinenstalálkozó csapatversenyében. A franciák legyőzéséhez Ambrus Krisztina két, Tóth Edina egy győzelemmel járult hozzá. Tóth Edina, valamint Végh Zsuzsanna döntő helyzetekben való szerepvállalásáról már esett szó, mindenképp ki kell azonban emelni Ambrus Krisztina teljesítményét is, aki első éves ifjúságiként vezéregyénisége tudott lenni a csapatnak.
Mostani két győzelme mellett legyőzte többek között Balazova-t, és csak szoros mérkőzésen maradt alul az ukrán Pesotska-val szemben. Fiú csapataink is befejezték szereplésüket. Az ifik a 7. helyért a csoportmérkőzés után ismét legyőzték a cseh válogatottat. Az utolsó mérkőzésen már Fekete Soma is szerepet kapott, és élni tudott a kínálkozó lehetőséggel.
Sirucek elleni győzelmével hangolódott a csütörtökön kezdődő egyéni versenyszámokra. Fekete Soma mellett Perei Gergely is megszerezte első sikerét, míg a harmadik győzelmet Schaffer Dániel könyvelhette el. A serdülő fiú csapat a 6. helyet szerezte meg Terni-ben, miután 0-3 arányban alulmaradt a verseny előtt éremesélyesnek számító belga csapattal szemben. Az együttes első számú játékosa Do Phuong Nam ma csak a párosban állt asztalhoz, így az egyes mérkőzéseken Lakatos Tamás és Szita Márton képviselte a magyar színeket.
A belgáknál Nuytinck-et pihentette a vezetőség, azonban Indehergerg és Van Rossomme egyaránt a meghatározó versenyzők közé sorolható a serdülő korosztály mezőnyében, és ezt most az eredményben is tükröződött.

Ifjúsági leány csapat, eredmények:
elődöntő: Magyarország – Ukrajna 2:3
Ambrus – Polina Trifonova 3:1 (6, -9, 2, 4) Tóth E. – Margaryta Pesotska 0:3 (-7, -8, -5) Végh – Iryna Motsyk 3:2 (3, 9, -2, -4, 3) Ambrus – Pesotska 1:3 (-9, -8, 8, -7) Tóth E. – Trifonova 2:3 (6, 9, -7, -3, -9)
a 3. helyért: Magyarország – Franciaország 3:1
Ambrus – Stephanie Loeuillette 3:1 (10, 8, -12, 7) Végh – Alice Abbat 0:3 (-6, -9, -7) Tóth E. – Aurore Dessaint 3:2 (6, -10, 9, -9, 7) Ambrus – Alice Abbat 3:0 (9, 6, 9)
Ifjúsági fiú csapat: a 7. helyért: Magyarország – Csehország 3:2
Perei – Tomas Tregler 0:3 Schaffer – Frantisek Obeslo 3:1 Fekete Soma – Pavel Sirucek 3:0 Schaffer – Tregler 1:3 Perei – Obeslo 3:0
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06