Sima izraeli győzelem Győrben
ETO: búcsú a Bajnokok Ligája álmoktól
A Győri ETO FC hazai környezetben 2-0-ás vereséget szenvedett az izraeli Maccabi Tel-Aviv együttesétől a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának szerdai, első mérkőzésén.
2013.07.17 22:32MTI
Nagy lendülettel kezdett a korábbi Videoton-edző, a Paulo Sousa által irányított vendég alakulat, amely az első tíz percben szinte egykapuzott, ugyanakkor igazi ziccerig nem jutott. A kezdeti rohamok elhárítását követően a Győr fokozatosan magára talált, Strestík a 13. percben gólt is szerzett, de a játékvezető les miatt jogosan érvénytelenítette a találatot. Ezután kiegyenlített küzdelmet vívott a két csapat, a kapuk azonban nem forogtak veszélyben.
A fordulást követően gyengébb lett a találkozó színvonala, a Győr nem tudott helyzetbe kerülni, igaz, a Maccabinak is csak egy nagy lehetősége volt az első negyedórában. A vezetőedzőjét, Pintér Attilát eltiltás miatt nélkülöző Győr gyengén futballozott, mindössze egyetlen kapura lövése volt. A 76. percben aztán megérdemelten szerzett vezetést az izraeli csapat, Jicaki volt eredményes egy beadás után. A hajrában is csak a vendégek veszélyeztettek, Kamenár védéseivel egészen a 94. percig tartotta a lelket a győriekben, ekkor azonban Alberman lövésével szemben már ő is tehetetlennek bizonyult, ezzel pedig a továbbjutást illetően nagy előnybe került az izraeli csapat.
Kapcsolódó írások:
- Bajnokok Ligája - Sousa szerint az ETO az esélyesebb
- Bajnokok Ligája - harminc év után bizonyíthat a Győr
- Szuperkupa - a Győr futballozott hatékonyabban és veszélyesebben
- "Az év családbarát stadionja" - 8-18 ezres jegyárak az ETO-Bayern edzőmeccsre
- "Magyarellenes szabályok Győrben" - tilos a Nagy-Magyarország zászló is
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06