Pikáns párharc
Bajnokok Ligája - Sousa szerint az ETO az esélyesebb
Paulo Sousa, a Makkabi Tel-Aviv labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli: a rivális Győri ETO az esélyesebb a két csapat Bajnokok Ligája-selejtezős párharcában. Erről kedden este beszélt a korábban a Videotonnál dolgozó portugál tréner, mielőtt az izraeli gárda edzést tartott a szerdai első meccs helyszínén, az ETO Parkban.
2013.07.16 22:17MTI
MTI
"Úgy érzem, kettőnk párharcában több okból is esélyesebb az ETO, és ezt nem udvariasságból mondom" - nyilatkozott Sousa, aki korábban a Videotont irányította. "Három-négy éve a magyar bajnokság élmezőnyében foglalnak helyet, régóta ugyanaz az edző dolgozik a csapatnál, és erős a játékoskerete. Biztos vagyok benne, hogy a szombati, Debrecen elleni kezdőcsapathoz képest hét-nyolc helyen megváltozik majd a Győr összeállítása, mert hosszú a kispadja is."
Sousa még hozzátette, hogy a mostani pályaválasztónak több edzés van a lábában, több mérkőzést játszott, mint ők, s ez megmutatkozik majd a BL-selejtezőben is. "Bár az ETO-nak szerintem minőségileg jobb játékosai vannak, bízom benne, hogy ezt a tudásbeli különbséget a pályán majd ellensúlyozni tudjuk a hozzáállásunkkal, a harcosságunkkal"- folytatta Sousa. "Nagyon rövid ideje dolgozom a Makkabival, a munkában még nem tudtam mindent véghez vinni, amit szeretnék, de a játékosaim fogékonyak az újra, rendkívül pozitív tapasztalataim vannak velük kapcsolatban. A továbbjutásunk érdekében gólt vagy gólokat kell lőnünk már szerdán is."
A sajtótájékoztatón részt vett Seran Jeini, a Makkabi játékosa is. "Nehéz ellenfelet kaptunk, de az edzőnk jóvoltából mindent tudunk róluk, így magabiztosak vagyunk. Tudom, hogy a Győrnek nehéz dolga lesz ellenünk" - mondta az izraeli együttes középpályása.
A selejtező 2. fordulójában zajló párharc első felvonására szerdán 20.30-től kerül sor, a visszavágót pedig a jövő kedden rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


