Labdarúgás
Az UEFA enyhítette a Málaga büntetését - "csak" egy éves eltiltás
Csak az egyéves eltiltása marad érvényben a Málagának, a plusz egy idényre szóló további büntetéstől eltekint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
2013.05.17 17:09MTI
Az enyhítésről a spanyol klub számolt be a honlapján.
Az UEFA decemberben azért büntette meg a katari tulajdonban lévő egyesületet, mert tartozott a játékosoknak és adóhátraléka is volt. Az eltiltás egy évre szólt azzal a kitétellel, hogy ha a klub március 31-ig nem rendezi adósságait, akkor ez kettőre nő. Úgy tűnik, azóta normalizálódott a helyzet, de legalábbis megfelelő garanciákkal állt elő a klub.
A döntés négy évig marad érvényben, vagyis ebben a periódusban a Málaga hiába biztosítja helyét a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában, egy alkalommal nem indulhat a sorozatban.
Az andalúziai klub az eredeti ítélet kihirdetése után a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, mert úgy vélte, hogy az UEFA határozata nem jogszerű. A CAS június 4-én foglalkozik az üggyel.
A Málaga a jelenlegi szezonban újoncként szerepelt a BL-ben, és meglepetésre a negyeddöntőig jutott.
Kapcsolódó írások:
- Megbüntette a "különutast" az UEFA
- A Málaga legyűrte az Osasunát
- Az UEFA egy meccsre bezárja a Dinamo Kijev stadionját
- A Dortmund szerencséről, a Málaga-tulaj rasszizmusról beszél
- NB I - érvénybe lép az UEFA modellje a sportszerűség védelmében
- UEFA, 2020-as Eb-pályázat: rasszizmus elleni iránymutatások
- Videókkal: Kemény UEFA, bezárták a Lazio és a Fenerbahce stadionját
- Súlyosabb büntetést akar az UEFA a szerbeknek
- Az UEFA kizárta a Málagát a nemzetközi kupasorozatokból
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


