Nyílt bajnokság
Nemzetközi nagymesterek a zalakarosi sakkfesztiválon
Tizenhárom nemzetközi nagymester és egy magyar női nagymester is asztalhoz ül a jövő szerdától május 30-ig tartó XXXII. Zalakarosi Sakkfesztiválon, amely egyben magyar női és férfi nyílt bajnokság is.
2013.05.15 14:29MTINovák Ferenc polgármester az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: eddig tizenkét országból 137 versenyző jelezte részvételi szándékát, a létszám még nőni fog, és a kísérőkkel együtt több száz vendége lesz Zalakarosnak.
Horváth Tamás, a magyar szövetség alelnöke, a viadal főigazgatója - aki a férfi válogatott szövetségi kapitánya is - kitért rá, hogy az indulókra kilenc forduló vár. A zárónapon 8.30 órakor lesz a kezdés, a többi napokon 15 órakor.
Amint fogalmazott: a bejáratott, nagy múltú zalakarosi viadalon szerepelnek majd a Maróczy Géza Központi Sakkiskola ifjúsági versenyzői is, aki "már vannak olyan szinten, hogy megnehezítsék a nagymesterek dolgát."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


