Három ezüst, egy bronz

Kajak-kenu Vk - vasárnap délelőtt is "termett" négy magyar érem

Sokáig úgy tűnt, hogy a legrövidebb távon egyesben nem terem babér a magyaroknak.

2013.05.12 13:11MTI

A magyar versenyzők összesen négy érmet - három ezüstöt és egy bronzot - gyűjtöttek a szegedi kajak-kenu Világkupa-verseny vasárnap délelőtti 500 és 200 méteres döntőiben.

Előbb három fél kilométeres finálét bonyolítottak le, ezekben két második és egy harmadik hely jutott a házigazdáknak.

A női kajaknégyeseknél az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a második helyre szorult a lengyelek mögé úgy, hogy Fazekas napok óta betegséggel küszködik, így nem tudott százszázalékos teljesítményt nyújtani. A szám másik magyar hajója, tele fiatalokkal, az utolsó, kilencedik helyen zárt.

"Örültünk, hogy végre csapathajóba ülhettünk, hiszen ez a verseny színesítette a felkészülésünket. Nem volt tökéletes ez a pálya, de nem is volt olyan rossz, mint amennyire az első pályáink lenni szoktak" - értékelt a vezérevezős Szabó Gabriella.

Férfi K-1-ben Dombvári Bence hatalmasat küzdött, de végül a célfotó szerint kikapott az ausztrál Ken Wallace-tól, míg C-1-ben a szombaton 1000 m párosban aranyérmes Vasbányai Henrik ezúttal is kellemes meglepetést okozott harmadik helyével. Társa, Mike Róbert hetedik lett a fináléban.

"Gyors pálya volt, és nagyszerű érzés, hogy ilyen mezőnyben tudtam ezüstérmet nyerni. A végén nagyon hajtottam, csak sajnos nem úgy jött ki a lépés, hogy egy jó berúgással legyőzzem Wallace-t." - mondta a parton Dombvári.

Sokáig úgy tűnt, hogy a legrövidebb távon egyesben nem terem babér a magyaroknak: a program közepén rendezett számok közül ugyanis a legjobban az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Tótka Sándor szerepelt, ő negyedik lett, míg Dudás Miklós, Vad Ninetta és a kenus Lantos Ádám ötödikként zárt. A kétszeres ötkarikás aranyérmes Kozák Danuta kilencedik lett a K-1 fináléjában. Végül aztán a zárószám, a nyolcfős női C-1 döntője hozott egy magyar érmet Takács Kincső révén, aki második lett bolgár ellenfele mögött. Ugyanebben a számban Lakatos Zsanett negyedikként zárt.

Párosban Lantos Ádám Nagy Péterrel negyedikként ért célba, a másik magyar kenus duó, Horváth Gábor és Bozsik Attila pedig közvetlenül mögöttük zárt. A kajakosoknál csak a női számban volt magyar az A-fináléban, itt azonban kettő is: közülük Hagymási Réka és Tóth Dzsenifer hetedik, Szilvásy Nóra és Szabó Petra pedig nyolcadik lett.

A versenyen 41 ország 800 sportolója verseng, illetve versengett, a magyar csapat létszáma 65 fő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.